Csemete csemege, avagy mit egyen a gyerek?

Bár a legtöbb gyerek hallani sem akar róla, beszélni meg végképp nem – az iskolák újra tárt karokkal fogadják a nebulókat. A füzetvásárlások, írószerek-, iskola táskák vadászata közben érdemes arra is gondolni, hogy mit csomagoljunk csemeténknek az uzsis dobozba! A reggeli rohanásban sajnos nem mindig jut idő uzsonnát csomagolni az iskolás gyereknek, így sok családban uzsidoboz helyett néhány száz forinttal a bukszájában indul el otthonról a csemete és az iskolai büfében vásárol ennivalót. Vagy valami egészen mást…. kólát, cukrot, rágót és chips-et. Ezek pedig nem igazán táplálóak, sőt, egészségtelenek is, és nem biztos, hogy az iskolás gyerek ellen tud állni a csábításnak.

A mai anyukák gyerekkorában még nagyon kevés iskolában volt büfé. Egyértelmű volt, hogy minden gyerek táskájában ott lapul az otthon, gondos anyai kezek által összeállított uzsonnacsomag. Ha mást akartak enni, mint amit csomagoltak otthon, általában egy lehetőségük volt a gyerekeknek: cserélni a padtárssal.

Ha pénzt adunk a gyerkőcnek, ahelyett, hogy magunk készítenénk tízórait, ő ezt nem fogja zokon venni. Nem igazán érdekli, hogy nyolcféle ízfokozó meg húszféle tartósítószer van a termékben a mesterséges színezékek mellett, ha az finom. Egy kisiskolásnak nem is feladata eldönteni, hogyan kellene helyesen táplálkozni. De azért elmagyarázhatjuk neki, hogy a túl sok só és cukor, pláne a koffein miért káros a kis szervezetének, de nem biztos, hogy ettől hirtelen lelkesedni fog a répáért meg a többi zöldségért. Arról már nem is beszélve, hogy mekkora anyagi terhet jelent egy két-három gyerkőcös családnak, ha napi 4-500 Ft-ot elbüféznek fejenként…

Egy szó, mint száz: mindenki akkor jár a legjobban, ha házi készítésű uzsonnával érkezik a gyerkőc a suliba! Ha magunk válogatjuk össze a hozzávalókat, biztosak lehetünk benne, hogy egészséges, tápláló és finom ételt eszik gyermekünk. Legyen változatos a menü, nem kell minden nap párizsit pakolni, szerencsére ma már rengeteg különböző szalámi, sajt, pástétom közül válogathatunk. Sőt, magunk is készíthetünk tojáskrémet, körözöttet. Ha bevonjuk a nebulót is az ételkészítésbe, sokkal szívesebben tömi magába másnap a közösen “gyártott” finomságot! Ne feledkezzünk meg a finom és ropogós zöldségekről, salátát, paprikát, uborkát nyugodtan rakhatunk a szendvicsbe, finomabb lesz tőle és még egészséges is. Fontos a folyadékbevitel is, így vizet, gyümölcslevet, teát is rakjunk a táskájába legalább fél-egy litert.

A gyümölcsről se feledkezzünk meg, mivel finom és egészséges is, elvihet egy almát, körtét vagy banánt magával. Kis dobozba puhább gyümölcsöket is pakolhatunk, szívesen nassolnak előre felkockázott gyümölcsöketket, sőt répát, karalábét is. Ha mindezek elkészítésére a reggeli rohanásban nincs idő, akkor előző este is mindent meg lehet csinálni. Így reggel már nincs kapkodás, mégsem büfés, egészségtelen, drága “kitudjamit” eszik gyermekünk.

Leave a reply