Dr. Kemény János

Rendelések

Foglalkozás-egészségügy

Rendelési idők

Foglalkozás-egészségügyi rendelés 2.

hétfő – péntek: 8.00 – 11.00

+36 70 618 1748

1948-ban születtem. 1955 óta Dunaújvárosban (Sztálinvárosban, Dunapentelén) élek. 1972-ben diplomáztam a Pécsi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán. Négy év után gyermek körzeti orvos (ma gyermek-háziorvos) lettem, ezen a területen dolgoztam 2011 végéig. Azóta magánrendelésen fogadom a hozzám fordulókat. E mellett foglalkozás egészségügyi tevékenységet is végzek.

Szakvizsgát tettem Csecsemő-gyermekgyógyászatból és Foglalkozás-egészségügyből.
Már egyetemi éveim alatt is érdekelt az alternatív orvoslás, ellenérzést váltott ki belőlem a betegség központú felfogás, a gyógyszer-központú gyógyítás. Számomra a betegségek megelőzését-és sokszor gyógyítását is – az önvédelem, az immunrendszer- erősítése jelenti a természetet megerőszakoló gyógyszerek és védőoltástömeg helyett (természetesen ezeknek is fontos és pontos helye van a gyógyításban). Ezért végeztem el az akupunktúrás, a lágy lézer terápiás és a Voll elektro-akupunktúrás tanfolyamot, majd homeopátiát, biorezonanciát, gyógynövénytant tanultam.

Elvem – az ókori orvosokéhoz hasonlóan a „Sohasem ártani”. Ennek jegyében igyekszem minél kevesebb diagnosztikus vizsgálattal (röntgen, laboratórium stb.) és minél kevesebb gyógyszerrel, mellékhatás-mentesen gyógyítani. Magaménak érezve azt a nézetet, hogy a betegségeknek lelki okai vannak, döntő jelentőségűnek tartom a gyermekek (és szüleik) lelki egészségét – és az ezt elősegítő módszereket. Ezért tanultam kineziológiát, agykontrollt, autogén tréninget, reikit és jógát is.

Úgy remélem, hogy a bizalmukat belém helyező, általam gyógyított (vagy inkább a sokszor gyógyulni hagyott) gyermekek később is ritkábban betegednek meg és könnyebben vészelik át testi és lelki bajaikat.

Naptár