Menedzserszűrés

Rohanó tempójú világunk mind a lelki-szellemi, mind a fizikai terhelést a megszokottnak sokszorosára emelte, elvéve azt az időt is ami egy részletes kivizsgáláshoz az állami egészségügyön belül szükséges. Menedzserszűrő szolgáltatásunk ezt kívánja pótolni azzal, hogy a vizsgálatokat kb. három és fél óra alatt elvégzi és szakvéleményt ad a vizsgált személy fizikai és részben lelki állapotáról. A vizsgálat reprodukálható (a jövőben összehasonlítható) adatokat nyújt a szervezet pillanatnyi terhelhetőségéről.
A vizsgálat  egészséges, panaszokkal nem rendelkező felnőttek esetében is ajánlott. A klinikai tüneteket még nem mutató betegségek feltárására, korai diagnosztizálásra, a szükséges kezelések mielőbbi alkalmazására ad lehetőséget.

Az alapvizsgálatsor reggeli vér- és vizeletvétellel kezdődik, amit rendelőnkben, kívánság szerint a munkahelyen végzünk el. Ezután előre egyeztetett délutáni időpontban az alábbi vizsgálatokat végezzük el, melyek további vizsgálatokkal is kiegészíthetők:
A teljes vizsgálatsor időigénye kb. 3-3,5 óra. A laboratóriumi mintavétel elvégzésére (vérvétel) a munkahelyre is kiszállunk. A díj vállalkozói adózás során költségként elszámolható.
Megfelelő számú jelentkezés esetén a vizsgálat hétvégére is szervezhető.
Fenti vizsgálatsor zárásaként a kapott eredményeket szakorvosunk megbeszéli vendégünkkel, akinek személyre szabott tanácsadást is nyújt. A minimális várakozást igényesen berendezett várónkban üdítővel, ropogtatnivalóval, halk zenével és olvasnivalóval könnyítjük meg.